Nincs többé. Vagyis létezik, de már sosem lesz olyan mint régen, ráadásul be sem tehetjük oda a lábunkat vagy három évig...
A gyöngyösi, Csalogány utca 30. alatt található lakás, mely a kezdetektől az I.N.D.A. otthonául szolgált, ezentúl új albérlőknek ad otthont. A bérlők ráadásul tetőtőt-talpig felújították az egészet beköltözés előtt, tehát szó szerint rá sem lehet ismerni. Legalábbis gondolom, ugyanis a kipakolás óta nem voltam a lakásban. A próbahely megszűntén kívül azért is érint ez engem ilyen szarul, mert itt éltem 8-22 éves koromig... De ez más téma, zenekari vonatkoztatásban ez fos mindegy. Mégegyszer, R.I.P. Cs30!
Adódott tehát a szitu, hogy nem tudunk hol próbálni. Ami nem is kis probléma. Ismerőshöz nem akartunk menni, mert az milyen már, hogy valaki külsősnél hangoskodunk, berúgunk és bebűnözünk. Nem lehettünk volna a magunk urai. Egy próba erejéig tudtunk kölcsön lakásban zenélni, köszönet Violának!
Csak garázs jöhetett szóba. Szintén kényszermegoldásként egy próbát Diniék egyik garázsában tartottunk, köszönet Diniék egyik garázsának! :)
Aztán eljött az idő, hogy elfoglaljuk új, állandó próbahelyünket, ami annyira állandó, hogy talán hamarosan innen is ki leszünk rakva. Minden kiderül augusztus végéig. A lényeg most annyi, hogy a Cs30-ból megmentett bútorok vannak ebben a garázsban felhalmozva, pár mégrégebbi kacattal együtt. Pont beférünk Dinivel, Cock-kal és Izivel. Ő az I.N.D.A. Palace.
Azóta elvittek pár bútort, szóval be lehetett forgatni az ágyat összecsukva, került elé szőnyeg és dohányzóasztal. A fehér szőnyegért köszönet Dini madörjének. Ki akarta dobni, mi meg rá sem mertünk először lépni, annyira nem illett a Palace balkáni összképéhez. Később lesz kép erről is. A kétségekhez visszatérve: jelenleg ingyen használhatjuk az ojjektumot, augusztus végén kezdi elvileg a tulaj kipakolni, ugyanis ki lesz adva. Itt jöhet majd a fordulat, mert ha addig Dininek lesz állása (hétfőn szurkolni!!!), akkor valószínűleg mi fogjuk kivenni. Az jó lenne. Egyébként köszönet keresztapámnak és Csuri néninek.
Negatívumként annyit hoznék fel, hogy nem meglepő módon pokoli meleg van bent, és ahogy ez lenni szokott, télen várhatóan elviselhetetlen hideg lesz. Mert ez egy g.a.r.á.z.s.
Nem akarok negatív lenni, de ez akkor is egy visszalépés. Szobazenekarból előbb hajléktalanokká, majd garázsbandává formálódtunk. Nem, nem is leszek negatív. Nagyon megszerettük a Palace-t. És már itt született másfél olyan szám, amitől minden fiú bugyija nedves lesz, és minden kislány elismerően csettinteni fog. Ha Dini nem ért egyet, úgyis belejavít a postomba :D
Most ennyit szerettem volna leírni, hamarosan a zenével kapcsolatban is postolok. Gondolom... :P
Csülök az arcotokba!
I'm a Húr